A fasizmus éledezik Amerikában?

2016. március 8.

Amerikai kommentátorok egyetértenek abban, hogy a fékezhetetlennek látszó Donald Trump váratlan sikere a republikánus párti elnök-aspiránsok versenyében az elit elleni lázadást fejezi ki. A baloldali elemző fasiszta veszélyt emleget, jobboldali kollégája viszont azért szurkol, hogy elitellenes jelölt legyen az elnök.

CC Matt Johnson

A felejtéspolitika előnyei

2016. március 6.

Az amerikai publicista nem örül felhőtlenül annak, hogy nagy divat a történelmi emlékezet. Arra figyelmeztet, hogy a múlt túlburjánzása megnehezítheti a történelmi megbékélést.

CC gfpeck

A technológiai forradalom felfalja saját gyermekeit?

2016. március 3.

Az innováció gazdasági növekedést generál, ám fokozza a társadalmi egyenlőtlenséget. Ez még kiküszöbölhető az állami újraelosztás átalakításával. Ennél sokkal aggasztóbb, hogy a tehetséges fiatalokat mágnesként vonzza a technológiai szektor. Inkább lesznek mobiljáték-fejlesztők mint tanárok vagy orvosok.

CC Sinistra Ecologia Libertà

Az iszlámgyűlölőnek bélyegzett író esete a kölni erőszakkal

2016. március 1.

Az algériai író magára vonta a baloldali értelmiség haragját, amikor a bevándorló fiatalok által elkövetett szilveszteri kölni erőszak nyomán arról írt, hogy az iszlám világ nőfelfogását, amely eddig távoli egzotikum volt az európaiaknak, testközelbe hozta a legújabb bevándorlási hullám.

Hurik a paradicsomban

Pogányok és igazhitűek egykor. És ma?

2016. február 28.

Manapság, amikor radikalizálódnak az egymással vetélkedő világnézetek, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez vadonatúj jelenség, holott már a középkorban is sokszor el kellett dönteni, mi is a teendő azokkal, akik más magyarázatokat adnak a dolgok állására.

Gustave Doré: Az erényes pogányok

Konszenzuális jóléti politika Amerikában?

2016. február 25.

A vezető amerikai liberális és a szintén tekintélyes konzervatív agytröszt közös ajánlásokat fogalmazott meg a szegénység csökkentésére. Egyebek között minimálbér-emelést, a segélyek munkához kötését, a családok megerősítését és születésszabályozást ajánlanak.

CC Nicola Barnett

Emlékezetpolitikai fordulat Spanyolországban

2016. február 23.

Miközben éppen nagy nehézségek között ismét baloldali kormány összeállítása zajlik Madridban, többéves szünet után új front nyílt a spanyol emlékezetpolitikai háborúban. A bíróság egy argentin bírónő megkeresésére rendelte el egy 1939-ben kivégzett ember sírjának feltárását.

CC Left Hand Rotation

A francia ellenállás trónfosztása?

2016. február 21.

Lehetséges, hogy az ellenállás fegyveres akciói több kárt okoztak, mint amennyi hasznot hajtottak? Most, hogy a személyes visszaemlékezések helyét lassan a történelmi kutatások veszik át, lehet, hogy megfakul a maquizard-ok dicsfénye, de a fegyveres ellenállás erkölcsileg mégiscsak sokat adott Franciaországnak.

CC Michel Royon / Wikimedia Commons

Mégsem olyan hazug a sajtó?

2016. február 18.

Németországban egyre többen aggódnak a média hitelvesztése miatt. Fölöslegesen, hiszen a számok nem igazolják, hogy csökkenne a sajtóba vetett bizalom. Arról nem is beszélve, hogy az egészséges szkepszis a demokratikus nyilvánosság része. Csak a diktatúrában nem kételkednek a sajtó szavahihetőségében.

CC opposition24

A fehér munkásosztály hanyatlása

2016. február 16.

Az amerikai munkásság létszámában zsugorodik és egyre romló életminőséggel küszködik. Ezt a réteget nevezik Amerikában középosztálynak, mert valamikor az volt, és egyben az amerikai demokrácia egyik legfőbb támaszának számított.

CC Renegade98

Miből lesz a terrorista?

2016. február 14.

Nem tudjuk pontosan, pedig ahogy körülnézünk a világban, nem ártana tudni, hogy tehessünk ellene. Az biztos, hogy a fiatal férfiak evolúciós okokból hajlamosabbak a fanatizmusra, ezt a neurológus ékesszólóan elmagyarázza. De csak egy kisebbség lesz terrorista, és az a kérdés, mi teszi őket azzá.

CC IDF

A demokrácia és a liberalizmus szétszálazása

2016. február 11.

Amerika kudarcot vallott, amikor távoli fejlődő országokban demokráciát akart meghonosítani. Talán azért is, mert demokrácián a liberális demokráciát érti.

CC Luciana Ruivo

A vízerőmű sem atombiztos

2016. február 9.

A világ legtisztább energiaforrása is jelentős veszélyeket tartogat. A harmadik világ nagy vízerőművei karbantartás híján katasztrófával fenyegetnek. Zambiában és Irakban sürgős intézkedésekre van szükség.

CC Broken Haiku

Nincs sokszínűség tövis nélkül

2016. február 7.

A liberális szerző helyesli, hogy egyre több a női és a fekete főhős a népszerű filmekben. A politikai korrektség kritikusait azonban mindez aligha győzi meg.

CC Mark Gstohl

Vallási megbékélés Amerikában?

2016. február 4.

Amerikában nő a vallási megosztottság. A politikai polarizáció azonban nem nő vele. A legfrissebb vallásügyi felmérés szerint van rá esély, hogy a hívők és az ateisták nézetei közeledjenek.

Pew Research Center

Posztszovjet antikommunista Szovjetunió

2016. február 2.

Szaakasvili volt grúz elnök pillanatnyilag ukrán állampolgár, és új országának legnépszerűbb politikusa. Ukránul nem tud, de a volt szovjet térségben ez nem akadály, mert oroszul is kitűnően el lehet boldogulni. Nyelvileg egységes nemzetállamok ugyanis nincsenek.

Aleksandr Andrieko

A szélsőségesség védelmében

2016. január 31.

Libertárius értelmiségi körökben vitatják, mi nevezendő szélsőségesnek. A szélsőséges jelző Amerikában is egyre inkább sértőnek számít, de van olyan elemző is, aki büszkén vállalja, mert az „egyértelmű” és a „bátor” szinonimájának tekinti.

CC LBJ Presidential Library

Nemzetközi joguralom

2016. január 28.

Kialakulóban van egy láthatatlan nemzetközi jogalkotó kaszt, amely egyre tágítja a nemzeti kormányok mozgásterét szűkítő szabályok körét, akkor is, ha a lakosság mást gondol minderről. Az ausztrál konzervatív szerző úgy látja, hogy a nemzetközi jog lassan szembekerül a néppel.

CC UNCHR Photo Unit

És ha ez már az összeomlás?

2016. január 26.

A világrend gyanúsan sok összetevőjéről kezd kiderülni, hogy nem képes már úgy működni, ahogy korábban. Közben Amerikában, háromnegyed évvel az elnökválasztás előtt, radikális, az eddigi rendszeren nagyjából kívül álló jelöltek vannak emelkedőben.

CC Edward Badley

A realista külpolitika idealista

2016. január 24.

Amerika ábrándokat kerget külpolitikájában, és ezzel a világ számos térségében súlyosbítja a helyzetet. A nemzetközi tanulmányok professzora szerint a realista gondolkodókat kiszorítják a közbeszédből. Bírálója úgy véli, a cinikus reálpolitika még nagyobb bajt okozna.

GG Gilbert Mercier