Kiszervezősdi
2012. július 19.Barack Obama és Mitt Romney egymást vádolja az amerikai állások kiszervezésével. Az elnökválasztási kampányban mindkét fél elhallgatja, hogy egyes állások külföldre telepítéséből számos előnye származik az amerikai gazdaságnak és az amerikai polgároknak.
A demokrácia gazdasági haszna
2012. július 17.A válsággal bajlódó demokráciák vigasztalódva olvashatják két tekintélyes közgazdász tételét, miszerint az országok jóléte hosszú távon kizárólag a politikai intézményrendszertől függ. Minél demokratikusabb egy ország, annál nagyobb a prosperitás.
Veszélyes emberjogi fundamentalizmus
2012. július 15.A jogvédők, akik egyben gyakran baloldali aktivisták is, rendszerint feltétel nélkül követelik az emberi jogok azonnali érvényesítését, tekintet nélkül a következményekre. Újabban néhány veterán jogvédő körültekintést javasol.
Putyin nem akar lúzer lenni
2012. július 12.Putyin elnök váratlanul nemzetárulónak nevezte a bolsevikokat, amiért különbékét kötöttek Németországgal az első világháborúban. A moszkvai politológus szerint mindez összefügg a szíriai válsággal.
Határon túli szuverenitás
2012. július 10.A korábbi konzervatív francia kormány Kanada tiltakozása ellenére szavazati jogot adott a külhoni francia állampolgároknak. A júniusi választásokon aztán meglepő eredmény született: a külhoni franciák többnyire a baloldali jelölteket támogatták.
Pitbullsors a Földön és a túlvilágon
2012. július 8.Marylandben a törvény erejénél fogva veszedelmes állatnak minősítették a pitbullt. A bölcsészprofesszor felháborodottan tiltakozik. Közben a keresztény magazin nem zárja ki, de nem is állítja, hogy a háziállatainknak is helyük van a mennyországban.
Konzervatív érvek a melegházasság mellett
2012. július 5.Az azonos neműek egybekelésének egyik ismert kritikusa korábban a gyerekek emberi jogaira hivatkozva érvelt a melegházasság ellen. Mára azonban belátta, hogy éppen a család intézményének szempontjából lenne fontos, hogy a homoszexuálisok is frigyre léphessenek.
A német golgota
2012. július 3.Minden idők legnagyobb szabású – és egyben legtöbb áldozatot követelő – etnikai kitelepítő akciója gyakorlatilag fehér folt az európai történelemben. Sőt, a történetírók többnyire ma is hamisítással vagy hallgatással igyekeznek igazolni sokmillió német lakos háború utáni kényszerű áttelepítését.
Libertárius ösztönzés a gyakorlatban
2012. július 1.Egyre több kormány alkalmazza a behaviorista közgazdaságtan legújabb felismeréseit, hogy a köz javának előmozdítására és szabálykövetésre sarkallja az állampolgárokat. A nem racionális ösztönzők sikere nagyban függ a kulturális szokásoktól.
Az EU is a Szovjetunió sorsára jut?
2012. június 28.A Szovjetunióról azt hitték, hogy nem omolhat össze. Egyebek között éppen ez a tévhit okozta vesztét. Az Európai Uniónak érdemes megszívlelnie a szovjet példából adódó tanulságokat.
Euróválság amerikai szemmel
2012. június 26.Európának az amerikai föderációs modell felé kellene elmozdulnia ahhoz, hogy leküzdje a válságot, de ehelyett valószínűleg csak a fejlettebb északi tagállamok zárják szorosabbra soraikat – véli az amerikai megfigyelő.
Tényleg élénkít az adócsökkentés?
2012. június 24.Politikusok és szakértők évtizedek óta vitatkoznak rajta, hogy milyen adókulcsok mellett számíthat a költségvetés a legtöbb bevételre. Két tekintélyes amerikai közgazdász megpróbált utánajárni. Meghökkentő eredményre jutottak.
Család a válságban
2012. június 21.A hagyományos családmodellt követő dél-európai országokban a generációk közötti szolidaritás segít a válság hatásainak enyhítésében. A nyugdíjas szülők támogatása nélkül sok család egyáltalán nem boldogulna.
Obama új hívószava: a melegházasság
2012. június 19.Obama elnök hivatalosan is zászlajára tűzte a melegházasság ügyét, és a libertárius elemző szerint ezzel lemondott a munkásosztályról, amely pedig hagyományosan a Demokrata Párt szavazóbázisának fontos részét alkotta.
Egyetemi adminisztokrácia
2012. június 17.A tekintélyes politológus könyvben ostorozza az egyetemek bürokratizálódását. A felsőoktatás irányítása egyre inkább menedzserek és adminisztratív vezetők kezébe kerül, ami az oktatás és a kutatás színvonalát veszélyezteti.
Ároktemetés kötelező választással
2012. június 14.A tekintélyes amerikai tudós és publicista szerint egyre elviselhetetlenebb a politikai megosztottság, amely ellehetetleníti a konszenzuális kormányzást és a pártok közötti kiegyezést. Az ideológiai árok betemetéséhez növelni kellene a mérsékelt és a centrista szavazók befolyását − akár a választás kötelezővé tételével.
Európa nemzedéki válsága
2012. június 12.Az európai integráció az elit műve. Válság idején a tömegek megvonhatják tőle a támogatást. Ráadásul az elit elkötelezettsége is lanyhul, mégpedig generációs okokból.
Fukuyama a fészbukliberálisokról
2012. június 10.A liberális egyiptomi forradalom nyomán az elnökválasztáson a polgárok a muzulmán testvériség, illetve az előző elnyomó rendszer képviselője közül választhatnak. A sztárpolitológus szerint a liberálisok értenek a Facebookhoz, de pártot szervezni nem tudnak.
Ideológiaválság
2012. június 7.A pártok programját általános vízió helyett egyre inkább társadalmi rétegigények, mindenekelőtt a nyugdíjasok és a középosztályok kiszolgálása motiválja. Ha így megy tovább, Európa államai kormányozhatatlanná válnak − figyelmeztet a német konzervatív publicista.
Betiltandó-e a gyűlöletbeszéd?
2012. június 5.A gyűlöletbeszéd a címzettek méltóságába gázol, ezen kívül rombolja a normális együttműködéshez és a termékeny vitához nélkülözhetetlen társadalmi légkört. Kérdés azonban, mit segít, ha betiltják.