Moszkvában a pénz az úr, nem a párt
2012. január 12.Téves az az elterjedt nézet, hogy Putyin a szovjet rendszert restaurálja Oroszországban, s még az sem igaz, hogy erős központi hatalmat épített volna ki. A régi rendszer egymással rivalizáló túlélői éppen hogy gyenge államot működtetnek.
A jegybanki függetlenség mítosza
2012. január 10.A gazdasági válság hatására a jegybankok egyre inkább gazdasági szereplővé lépnek elő a nem szokványos módszerek alkalmazásával. Kritikusok szerint kockázatos, ha a jegybankok együttműködnek a kormánnyal, és megkönnyítik a költekezést.
A megfizethető totális megfigyelés
2012. január 7.A technológiai fejlődésnek köszönhetően nemcsak a kommunikáció válik megfizethetővé. Az elnyomó rezsimek számára csábító lehetőséget teremt, hogy immár az állampolgárok totális megfigyelése is rendkívül olcsó.
A történelemnek egyáltalán nincs vége
2012. január 4.Fukuyama szerint nemhogy végleges győzelmet nem aratott a demokrácia, hanem egyenesen veszélyben van. Ha a középosztály majd nem a társadalom többségét alkotja, a demokráciának is bealkonyul.
Populistáké vagy technokratáké a jövő?
2012. január 3.A baloldal volt vezetője attól tart, hogy a válság vagy populista, vagy szakértői kormányt juttat hatalomra Olaszországban. A baloldali filozófus szerint pedig Mario Monti, az átmeneti miniszterelnök máris a következő választások első számú esélyese.
A szabadságharc éve
2012. január 1.2011 a demokrácia globális megerősödésének éve volt – állítják tekintélyes elemzők. Abban azonban már nem értenek egyet, vajon a szabadságvágy vagy a jólét vágya áll-e a háttérben. És az sem világos, hogy mit hoz 2012.
A válság áldozata: a szociáldemokrácia
2011. december 28.Az euró-övezet perifériáján a kormányzó szocialisták-szociáldemokraták a válságban elvesztették a jóléti állam védelmezőinek szerepét, és kiszorultak a hatalomból. Most nem tudják, balra tartsanak-e, vagy középre.
Mi lesz az igazságos háborúkkal?
2011. december 27.A líbiai amerikai hadműveletek jogi alapja legalább is kétséges volt, következményei pedig világszerte egyenesen veszedelmesek lehetnek a humanitárius katasztrófák áldozataira nézve.
Nincs karácsony kultúrharc nélkül
2011. december 25.Az elmúlt évekhez hasonlóan Amerikában idén is kitört a karácsony körüli kultúrharc. Most azonban nemcsak a vallási szimbólumok szerepéről folyik a vita, hanem arról is, kinek áll érdekében szítani az ellentétet: a keresztényeknek avagy az ateistáknak.
Nobel-díjas válságrecept
2011. december 21.A Nobel-díjas közgazdász szerint a válságot nem a pénzügyi szektor indította el. A túlzott hitelezés és az ingatlanpiaci buborék maga is egy mélyebb reálgazdasági átalakulás tünete volt. A megoldás a nagyobb állami szerepvállalás, nem a megszorítás.
A nemzeti kultúra elproletarizálódása
2011. december 20.A tekintélyes oxfordi közgazdász szerint Nagy-Britanniában egyre komolyabb társadalmi problémát jelent a fehér angol fiatalok leszakadása. A nemzeti kultúra megerősítése nélkül aligha van remény a folyamatok visszafordítására.
Biciklipolitika
2011. december 17.Az amerikai nagyvárosi középosztályok körében egyre divatosabb a kerékpározás. A biciklizés már nemcsak közlekedési eszköz, hanem egy életforma része. Nem csoda hát, ha egyre élesebb körülötte a kultúrharc.
Hidegháború a Távol-Keleten?
2011. december 15.Obama elnök a Közel-Keletről Kelet-Ázsiába helyezi át stratégiájának súlypontját, éspedig egyértelműen Kína-ellenes éllel. A baloldali amerikai elemző szerint egy távol-keleti hidegháború veszélybe sodorja a nemzetközi biztonságot és a természeti környezetet.
A szélsőjobboldal és Európa válsága
2011. december 12.A gazdasági válság önmagában is komoly kihívást jelent Európa számára. Az igazi nehézség azonban a demokratikus intézmények hitelvesztése és a radikális jobboldali populizmus erősödése.
Ókori recept mai megszorítóknak
2011. december 10.Ha a mai döntéshozók Arisztotelészre hallgatnának, hamarabb megtalálnák az arany középutat, vagyis a kiutat a mai pénzügyi válságból.
Afrika feltámadása
2011. december 7.A világ még nem vette észre, de Fekete-Afrikában véget értek a függetlenség kezdeti, elvesztegetett évtizedei. Megindult a fejlődés, és terjed a demokrácia.
Válságban virágzó feketegazdaság
2011. december 6.A gazdasági válság miatt egyre kevesebb a legális munkahely, miközben a csökkenő bevételek miatt az állam több területről kivonul. A feketegazdaság erősödése segíthet a munkanélküliség csökkentésében és a kereslet kielégítésében is.
Elpiacosodó felsőoktatás
2011. december 4.A fejlett országok zömében egyre kevesebb pénz jut az egyetemekre. A piaci szemlélet a felsőoktatásban is előtérbe kerül. A diploma egyre inkább befektetéssé válik, a társadalmi integráció szempontja háttérbe szorul.
Géprombolók kései igaza
2011. november 30.A 19. század eleji angliai géprombolóknak nem volt igazuk, de a legújabb technikai változások még igazat adhatnak nekik. A hagyományos gépesítés nem csökkentette a munkaalkalmak számát, hanem növelte, de a mai technikai forradalomról ez már nem állítható biztosan.
Határon túli oroszok – Koszovóban
2011. november 28.Egy befolyásos moszkvai parlamenti képviselő szerint azonnal meg kellene adni az orosz állampolgárságot a koszovói szerbeknek. És egyúttal törvényt kellene hozni a könnyített állampolgársági eljárásról.