Az osztályizmus hívei szerint ez a harc lesz a végső. Csak éppen nem úgy, ahogyan a hagyományos marxisták képzelték. Az elnyomás ellen küzdő élcsapat kisebbségi identitásnak tekinti a munkás-státuszt, és a munkásokkal szembeni kulturális előítéletek lebontásától reméli az egyenlőtlenség felszámolását.

Huszonöt tábornok és további ezerkétszáz tiszt sürgős cselekvésre szólította fel az ország vezetőit az új és többedik generációs bevándorlók lakta területeken uralkodó állapotok ügyében. Nagy többségük tartalékos. Később több ezer aktív katona is csatlakozott hozzájuk. Fegyelmi eljárások indultak. A sajtó szélsőjobboldalinak minősíti őket.

Az elmúlt években tömeges méreteket öltött a magukat transzként azonosító tinédzserek száma az angolszász országokban. Az orvosok pedig egyre nagyobb előszeretettel javallják a nemváltás megkezdését kiskorúaknak. Van, ahol a szülőknek sem engedik meg, hogy megakadályozzák a beavatkozást, azon az alapon, hogy az identitásválasztás szent és sérthetetlen – még a gyerekek esetében is.

A baloldali pártok elfordultak az egyszerű emberektől, egyre újabb identitások támogatásában igyekeznek megélni haladó mivoltukat, éspedig a vezetőikkel egyívású új menedzser-osztállyal szövetségben. Több szerző az ellenszert kutatja.

A cancel culture nemcsak a kultúrharc eszköze, hanem hadszíntere is egyben, hiszen abban a kérdésben sincs egyetértés, hogy az elhallgattatás kultúrája mennyire elterjedt és mekkora fenyegetést jelent. De lassan talán már lesznek empirikus adataink is.

A rabszolgakereskedelem korában támadt szükség arra az elméletre, hogy a fehéreknek sajátos, biológiailag meghatározott identitásuk van. Ma azonban mintha éppen a rasszizmus elleni harcot zászlójára tűző woke identitáspolitika venné át a korábban a rasszisták által használt identitáslogikát.

A járványok okozta válság miatt oroszországi családok milliói lesüllyedtek a szegények közé, más milliók viszont az állami segélyezés révén kiemelkedtek a szegénységből. Biden amerikai elnök adócsomag-tervéhez hasonló ötlet is szóba jött, hogy pénzt teremtsenek a lecsúszók megsegítésére, de erre kicsi az esély.

Az egyetemeket a második világháború után az anyagi és erkölcsi fejlődés zálogának tekintették. Mára azonban megváltozott a helyzet. Az elpiacosodott tömegképzés egyre kevésbé szolgál közérdeket.

A globális kereskedelemben legsikeresebb államok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a belső piacokra és az önállóságra, miközben persze igyekeznek a lehető legnagyobb nemzetközi befolyásra szert tenni.

Az amerikai nagyvállalatok egyre nyíltabban vállalnak politikai szerepet. Elemzők szerint a tőke elfordul a plebejussá váló jobboldaltól, és a progresszív baloldalt kezdi támogatni. Ha a baloldal enged a kísértésnek, és a nagyvállalatok támogatásával akarja megnyerni a politikai vitákat és a kultúrharcot, akkor egyaránt árt a piacnak és a demokráciának.

Az államok nagy szerepet játszanak a Covid-védőoltások kifejlesztésében és terítésében, mégsem akkorát, mint hajdan az atombomba elkészítésében. Már csak azért sem, mert a gyógyszergyártás nemzetközivé vált. Akárcsak az atombomba ügyében, a vakcina körül is erkölcsi és filozófiai dilemmák támadnak.

Néhány éve még attól tartottunk, hogy az egyre intelligensebb robotok a fejünkre nőnek, és átveszik a hatalmat. Mára megfordult a helyzet, és az algoritmusoktól reméljük, hogy képesek lesznek megvédeni minket saját irracionalitásunktól és normaszegéseinktől.

A tekintélyes német baloldali politológus szerint a konzervatívok felnagyítják az eltörléskultúra jelentőségét, hogy morális pánikot keltve hallgattassák el a társadalmi igazságtalanság bírálóit. Filozófus bírálója helytelennek tartja a probléma bagatellizálását. Szerinte rendszerszintű a vélemények egyirányúsítása.

Történészek felszólítják az olasz államot, hogy ismerje be a háború idején Jugoszláviában elkövetett olasz háborús bűntetteket és tegyen látványos gesztusokat az erkölcsi jóvátétel szellemében. A háború után a hidegháborús logika miatt maradt el a szembenézés.

Az amerikai nagyvállalatok újabban előszeretettel állnak ki a haladó napirendbe illeszkedő faji és nemi ügyek mellett, és foglalnak nyíltan állást politikai kérdésekben. Korábbi szövetségeseik, a republikánusok tombolnak, és új osztályharctól tartanak. A baloldali kommentátorok sincsenek elragadtatva: üres PR-nak tartják a nagyvállalatok haladó jelszavait.

A moralizáló történelemfelfogás méltánytalan és történelmietlen. Ugyanígy elfogadhatatlan viszont a történelmi bűnök elhallgatása és a mítoszgyártás is. Hogyan viszonyuljon a múlthoz, aki mindkét lehetőség csapdáját el akarja kerülni? Egy ifjú filozófus banális töprengése a történelmi emlékezet nagy kérdéseiről.

Az évi félmillió eurós állami támogatással működő Országos Diákszövetséget (UNEF) évek óta azzal gyanúsítják, hogy iszlamista befolyás alá került. Legújabban két oktató elleni uszítás, illetve fehéreknek tiltott gyűlések szervezése miatt merült fel, nem kellene-e betiltani működését.

Biden elnök, ígéretéhez híven, gőzerővel látott neki a nemi alapú diszkrimináció felszámolásának. Bírálói szerint a nemi elkülönítés tiltása vallási jogokat sérthet, hiszen ellehetetleníti azon vallási rítusokat, amelyek a nőket és a férfiakat elkülönítik. A transzok nőként való elismerése pedig sértheti a nők jogait.

A genetikának évtizedeken át megkérdőjelezhetetlen alapvetése volt, hogy az emberek közötti genetikai különbségek elenyészőek. Egyre több kutatás jut azonban ezzel ellenkező következtetésre. De biztos-e, hogy a képességek és az attitűdök genetikai meghatározottságából okvetlenül rasszista álláspont következik?

Ez ott a kérdés. Mármint Amerikában. Arról nincs szó, hogy hatalmi szóval törölnék a Bárdot a tananyagból, de valóságos, méghozzá pedagógusokból álló mozgalom követel ilyesmit. Nem azért, mert a koraújkori angol nyelv nehezen érthető, hanem mert Shakespeare elfogadhatatlan nézeteket képvisel.