Olaszországban jó huszonöt évvel ezelőtt kezdődött a hagyományos pártok hanyatlása, amikor új típusú, egyszemélyi vezető köré szerveződő pártok jelentek meg. Mára az utolsó mohikán, a hajdani kommunista párt maradványira épülő Demokrata Párt is súlyos válságba került.

Az érdemalapú szemlélet egykor a rendi- és osztályelőjogok elleni harc fegyvere volt. Az elit azonban igazodott az új elvárásokhoz, és a már csak névleg meritokratikus viszonyok közepette sikeresen örökíti át privilégiumait. Egyre többen állítják, hogy a felsőoktatás szűkítésével kell enyhíteni a bajokon.

Azok a közösségi oldalak, amelyek korábban a szólásszabadság nevében elutasították az olyan tartalmak szűrését, amelyek nem sértik közvetlenül a törvényt, újabban – az összeesküvés-elméletekkel szemben – nemhogy cenzúrát nem restek gyakorolni, hanem egyenesen kizárják a radikális nézetek terjesztőit. A stratégia sikere erősen kétséges.

Népszerű nézet, hogy az emberek képtelenek józan belátásra, ezért a hozzáértőknek a kockázatok kozmetikázásával kell őket a jó döntés irányába terelni. Csakhogy a mégoly jó szándékú ferdítések is aláássák a szakértőkbe vetett bizalmat.

Külpolitikai elemzők lázasan találgatják, milyen geopolitikai stratégiával fékezhetné meg Washington Kína előretörését. Biden elnök egyelőre nem kötelezte el magát. Egyrészt elismeri, hogy a különböző kultúrájú nemzeteknek különböző értékei vannak, másrészt pedig kitart amellett, hogy Amerikának globális szinten kell fellépnie a demokrácia és az emberi jogok egyetemes értékei mellett.

A feminista oktatási szakértő élesen bírálja a feminista aktivista írót, amiért egy kalap alá veszi a világ különböző részein és egészen eltérő társadalmi helyzetben élő nők problémáit. A bírálat általában is bűnösnek találja a nyugati elithez tartozó feministákat abban, hogy a szegény országok asszonyainak elnyomását elbitorolva akarják magukat áldozatnak beállítani.

A woke ideológia az oktatásba is behatolt. Nem tudjuk, mennyire hatja át a rendszert. Ezúttal csak két, erősen demokrata államból és jobbára elitiskolákból vannak hiteles értesülések arról, hogy szülők és gyerekek egyaránt jobbnak látják titkolni, ha nem értenek egyet a fehérek kollektív bűnösségét hirdető ideológiával.

Az ismeretelmélet dilemmái évszázadokon át csak a filozófusokat hozták lázba. Ma azonban mintha az egész társadalmat megfertőzte volna a relativizmus. Az amerikai filozófus legalábbis azzal magyarázza az egyre elkeseredettebb politikai megosztottságot, hogy ma már mind többen kétlik, vannak-e egyáltalán objektív tények.

Mindig is voltak városi fiatalkorú bűnözők, s ők gyakran folyamodtak erőszakhoz. Mindig voltak galerik is, de a különben nem bűnöző csoportok között véres, sőt halálos leszámolások csak újabban vannak Franciaországban. Etnikai háttérrel súlyosbítva, bár erről nem illik nyilvánosan szólni.

Az amerikai publicista szerint tévedés a tudatlansággal, avagy a szegénységgel magyarázni a vidékiek jobboldali konzervatív szimpátiáját. Nem az előítéletesség, még csak nem is az irracionális gondolkodás, hanem a ritkább népsűrűség az oka annak, hogy vidéken erősebb a jobboldal.

A veterán német szociáldemokrata politikus kemény hangú cikkben bírálja a baloldali identitáspolitikát, mondván, hogy a megosztást szolgálja. Identitáspolitika helyett ezért párbeszédet és nemzeti összetartozást sürget. A cikk hatalmas vitát vált ki, s elemzők szerint ez meghatározhatja a német szocdemek jövőjét.

Mi magyarázza, hogy manapság mindenki áldozat akar lenni, azok is, akik nem szenvednek el komoly sérelmeket?  Az amerikai pszichológus szerint a jelenségnek evolúciós okai vannak, és azért terjed, mert erényes, vagy legalábbis annak látszani akaró társadalomban élünk. Más kérdés, hogy az áldozati verseny súlyos károkat okoz.

A Szovjetunió utolsó vezetője, aki véget vetett a nukleáris háborúval fenyegető hidegháborúnak, aki korábban elképzelhetetlen szabadságot vívott ki az oroszoknak, ma kilencvenévesen, hazájának talán legelutasítottabb híressége.

A kultúrharcban szembenálló engesztelhetetlen felek legszívesebben elhallgattatnák egymást. A korrekt vitának lényegében nem maradt tere. A baloldali radikalizmusnak sokkal erősebbek a hadállásai a kulturális intézményekben. De a véleményszabadság védelmében felszólaló jobboldal is az eltörlés stratégiáját alkalmazza.

Egy olasz történészprofesszor gorombán megsértette a jobboldali párt elnöknőjét, és a liberális kommentátor ennek kapcsán megállapítja, hogy a politikai vitákban elharapózott a sértő stílus. A kellemetlen jelenséget lélektani okokkal magyarázza.

A tekintélyes liberális és az ismert keresztény fundamentalista jogtudós kiáll az állami bürokrácia hatalma mellett. A furcsa pár azt szorgalmazza, hogy az állami hivatalnokok még több hatalmat kapjanak. Szerintük így védhetik meg a népet saját ostobaságától. Bírálóik szerint a javaslat az antidemokratikus technokrata szemlélet iskolapéldája.

A jobboldal kisajátította a nemzeti gondolatot. Nem volt nehéz dolga, hiszen a baloldal és a liberálisok a nacionalizmust a kirekesztés, vagy valami még rosszabb előszobájának tekintették. A helyzet azonban változni látszik. Egy német kultúrtörténész és egy francia történész a nemzeti gondolat visszahódításával szeretné erősíteni a szolidaritást és az integrációt.

A baloldali techguru globális maffiózónak nevezi az ausztrál kormánnyal háborúban álló Facebookot. Az esetet precedensértékűnek tartja, remélve, hogy a nemzetállamok végre erélyesen fellépnek az egyre nagyobb hatalmú, ám demokratikus legitimációval nem rendelkező, és politikai felelősséget nem viselő technológiai vállalatokkal szemben.

Hruscsov hajdani pártvezető híres beszédének közeledő hatvanötödik évfordulóján az orosz történész Sztálin mítoszának lerombolását látja felelősnek a szovjet rendszer összeomlásáért és egyben az egész ország tönkretételéért.

Amerika másfél évtizede még a világ legvallásosabb országa volt. Mára jelentősen nőtt a vallástalanok aránya, de közben nem csökkent az erősen vallásos népesség lélekszáma. A vallás politikai kérdéssé és a kultúrharc fő frontjává vált. Ezért aligha lehet kiegyezés a két oldal között.