A birodalmaknak sok ellenségük van, és sokan várva várják, hogy összeomoljanak. Csak éppen nem biztos, hogy bukásuk után jobb lesz az élet a Földön. Többnyire felfordulást és vérontást hagynak maguk után. Az amerikai politológus a mai nagyhatalmaknak címzi a figyelmeztetést.

Jó nevű egyetemen végzett, tisztes megélhetést biztosító, magas presztízsű állása van, mégis boldogtalan, mivel fölöslegesnek érzi a munkáját? Nincs egyedül, és könnyen lehet, hogy jól érzi: mondvacsinált, státuszszimbólum-munkát végez.

A manapság divatos neorealista elméletek kizárólag az önérdekkel és a biztonságra való törekvéssel magyarázzák az államok cselekvését. A klasszikus realizmus számításba veszi a világnézeti elkötelezettséget is. A kétféle realizmusból homlokegyenest ellentétes következtetések adódnak az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

A történelem tanulmányozása politikailag sosem semleges. De ettől még nem kellene ideológiailag elfogulttá és tendenciózussá válnia. Csak hát sajnos nincs éles határvonal a mai társadalmi és politikai dilemmák által inspirált történetírás, és a politikailag elfogult történészkedés között.

Az ifjú politológus szerint a demokrácia védelméről prédikáló elit valójában saját hatalmát akarja bebetonozni a nép hatalmával szemben. A konzervatív elemző szintén aggódik a demokrácia állapota miatt, ám sokkal inkább a többség zsarnokságától tart.

Az amerikai filozófus-író szerint az Egyesült Államok hamarosan Dél-Afrika sorsára juthat, hacsak nem néz szembe a fehérek történelmi bűneivel és a rendszerszintű rasszizmussal. Dél-afrikai bírálója szerint almát hasonlít körtével, ráadásul a javallt fordított rasszizmus csak fokozza a bajokat.

A baloldali moralizáló eszmeiséget egyre többen állítják párhuzamba a 17. századi protestáns puritanizmussal. Ez a jobboldalon lázadó mozgalomnak nyitott teret. Abban viszont már a woke nézetek bírálói sem értenek egyet, hogy ezek a lázadók miképp juthatnak uralkodó pozícióhoz a társadalomban.

Ötven éve az újbaloldal az elitellenességnek köszönhetően került hatalomra. Azóta megszerezte a kulturális és a gazdasági kulcspozíciókat. A jobboldali populisták pontosan azt a politikát követik, amely egykor a mára elitistává és szakértőkrácia-pártivá vált baloldal sajátja volt.

A választási kampányban a miniszterelnöki poszt legesélyesebb várományosa az elnöki köztársaság híve. Ebből azonban nemigen lesz semmi, éspedig elsősorban azért, mert túlságosan sok érdekcsoport nem szeretné, ha a végrehajtó hatalom megerősödne.

Elit nélkül nem megy. Bürokrácia nélkül nem megy. A barcelonai politológus szerint ez az első populista hullám kudarcának tanulsága. További hullámok várhatók azonban, mert a másik fél, a liberális elit nincs a helyzet magaslatán.

Egyre többen tartanak tőle, hogy Kína megelőzheti a Nyugatot technológiai fejlődésben, és ezzel a világ vezető hatalmává válhat. Mások attól félnek, hogy a mesterséges intelligencia és az internet a demokráciát is elnyomó megfigyelőállammá alakítja. Három neves politológus szerint alaptalanok az aggodalmak: a technológiai fejlődés a demokráciának kedvez. Legalábbis hosszú távon.

A hatékony altruizmus hívei az emberiség összboldogságát teszik az erkölcsileg helyes cselekvés mércéjévé. Bírálóik a totalitárius utópiákkal rokonítják ezt az egyre divatosabb elméletet, mivel a hipotetikus jövő hipotetikus nemzedékeinek érdekére hivatkozva figyelmen kívül hagyja, sőt, akár háttérbe szorítja a ma élőket.

Az amerikai kormány vihart kavart azzal a tervével, hogy elengedi a diákhitelek jelentős részét. Baloldali bírálói sokkal jelentősebb állami beavatkozást várnának el. A jobboldal viszont arra mutat rá, hogy az államilag támogatott hitelezés nem mozdítja elő az egyenlőséget, sőt, tovább drágítja és hígítja a felsőoktatást.

A neves tudományos folyóirat a jövőben csak az olyan kutatási eredményeket közli, amelyek senkit sem sértenek. Az új publikálási irányelvek bírálói szerint ez lényegében ideológiai cenzúra, amely ellentétes a tudományos objektivitás elvével, és egyúttal tovább szíthatja az elittel szembeni bizalmatlanságot is.

A konzervatív francia filozófusnő úgy látja, hogy akárcsak hajdan a kommunista mozgalom, most a zöld aktivisták képzelik magukat világmegváltónak, csak most nem az elnyomottak, hanem az egész Föld nevében. Az eredmény mindkét esetben nagyfokú intolerancia.

Kínának egészen más a szándéka a Nyugattal, mint a Szovjetuniónak volt a hidegháború idején: nem célja, hogy végső soron megsemmisítse. Viszont biztos benne, hogy képes a Nyugat fölébe kerekedni. A kínai támogatással működő washingtoni agytröszt munkatársa is úgy véli, hogy Amerika nem győzhetne az új hidegháborúban.

Kutatások tömkelege állítja, hogy a konzervatív világnézetűek boldogabbnak vallják magukat, mint a liberálisok. Mégpedig azért, mert az egyéni érdemmel és szorgalommal magyarázzák a sikert, és nem rendszerszintű okokkal.

Kanada a kábítószerkereskedelem legalizálásával próbálkozik. Engedélyezték a cannabis fogyasztását, és az egyik tartományban kemény drogokat is szabad fogyasztani. A hatóságok azt remélik, hogy az alkoholtilalom feloldásához hasonlóan ezek az intézkedések is több haszonnal járnak majd, mint kárral.

A technokraták gyakran populistának minősítik a pártokat azon az alapon, hogy népszerűséghajhásznak tekintik őket. Az olasz politológus szerint ők maguk sem kevésbé populisták. Elméletét hazájának legfrissebb politikai fejleményeivel igyekszik igazolni.

Időről-időre előkerül a javaslat, miszerint az internet pöcegödrének sötét bugyraiban fortyogó gyűlölködést csak úgy lehetne lecsapolni, ha a hozzászólók nem maradhatnának névtelenek. A szkeptikusok szerint ez a módszer aligha lenne hatékony. A gyűlöletkeltők ugyanis büszkén, névvel vállalják nézeteiket.