A szexualitás társadalmi normái mindig hatalmi viszonyokat tükröznek – tudjuk jól a posztmodern baloldal teoretikusaitól. Sokat elmond a mai hatalmi viszonyokról, hogy mára a korábban tiltott szexuális normák válnak hegemónná. Hovatovább az számít forradalminak, ha valaki kitart a régimódi – monogám és heteroszexuális – szokások mellett, állítja a konzervatív szerző.

Az intézményesített vallás megszűnt, de a közösség és a transzcendens világnézet iránti igények nem csillapodnak. Az élet értelmére és határozott világnézetre szomjazó tömegek egyre inkább banális életmód-közösségekben, valamint jobb- illetve baloldali politikai kultuszokban lelnek otthonra.

A tekintélyes német szerző szerint a Nyugat gyarmatosítás feletti túlzott lelkifurdalása valójában a Nyugat felsőbbrendűségének egykori mítoszából fakad. Történelmi összehasonlításban ugyanis a keleti birodalmak sokkal befolyásosabbak voltak. És hamarosan ismét azok lehetnek.

Belaruszban nemcsak a politikai elnyomásra van panasz, hanem a kizsákmányolásra is. A belaruszok rosszabbul élnek az oroszoknál. A moszkvai Pravda szerzői szerint ugyanakkor a demokratikus változás hatalmas kockázatokkal is járna.

A koronavírus megfékezése érdekében bevezetett karantén ismét rávilágított, hogy nem tudjuk értelmesen felhasználni a szabadidőt. Mint más, a munkanélküliség megugrásával járó válságok esetében, az értelmiség most is boldogan vállalkozna rá, hogy a tudatlan tömegeket megtanítsa a jó életre.

 Ahogy mélyül a politikai táborok közti szakadék, egyre újabb magyarázatok születnek arról, hogy miért nem értik meg egymást a szembenállók. Pedig George Orwell már 1945-ben is elég sokat tudott erről. Sőt, a felvilágosodás előfutárai is találkoztak hasonló jelenséggel.

Az identitáspolitika élharcosai, szakítva a színvak egyenlőség liberális elvével, leszámolnának a politikai inkorrekt nyelvhasználattal. De mit tegyen az, akinek a neve nem felel meg a haladó normáknak?

Amerika teljesen félreértette hidegháborús győzelmének okait, továbbá Kínát is félreismerte. A mélyebben fekvő ok az elit önelégültsége – ugyanaz, ami az amerikai társadalom belső konfliktusait is okozza.

Az antikapitalista baloldali szerző képmutatással és pótcselekvéssel vádolja azokat az európai kozmopolita fiatalokat, akik a Black Lives Matter szlogenjeit átvéve, „a fehér kiváltság" és a feketék elnyomása ellen tüntetnek, és saját hazájuk társadalmi problémái helyett Amerika bajaival foglalkoznak.

A kínai hatóságok százmilliós DNS-adatbázist építettek, amely alkalmas lehet nemcsak bűnözők, de rendszerkritikus ellenzékiek gyors azonosítására is. Az amerikaiak mindeközben önként teszik közzé genetikai adataikat, a rendőrség nagy örömére.

A sikerhajhászás olyan, mint az alkoholizmus – állítja az életmódguruvá avanzsált harvardi professzor. Csak éppen a sikerfüggők nem az alkoholban, hanem a sikerben keresik a boldogságot. És a kóros sikerfüggés leküzdése még elvonási tünetekkel is jár.

Sokan gondolják, hogy a karizmatikus politikusok szükségképp autokraták vagy egyenesen diktátorok. A weberiánus történész szerint nem így van: a demokrácia sikeréhez is kell karizmatikus vezér. Igaz, a demokrácia karizmatikus vezérét csak hajszál választja el a potenciális diktátortól.

A múlt eltörlésén fáradozó mozgalom sajtótámogatásán felháborodva egy filozófus amondó, hogy akkor már a New York Timest is töröljék el. Kollégája viszont épp a New York Timesban érvel a nagy eltörlési hullám ellen, egy neves francia filozófus pedig „El a kezekkel a történelmemtől” címmel indított aláírásgyűjtést.

Kutatások szerint a jobb- és a baloldaliak egyaránt hajlamosak elfogadni az összeesküvés-elméleteket – még ha nem is hiszik el őket, mégis kiállnak mellettük, hogy demonstrálják politikai hovatartozásukat. De miért véli úgy a többség, hogy a jobboldalra jellemzőbb az összeesküvés-elméletek támogatása?

Az amerikai faji zavargások kirobbanása után heteken át vezette a New York Times bestseller-listáját egy kézikönyv, amely kollektív rasszistának állítja be a fehéreket. Liberális és baloldali kritikusok dühösen bírálják a könyv rasszista és determinista logikáját.

Franciaországban közhelynek számít, hogy a lakosság és a vezetők között gyakorlatilag nincs kapcsolat, más szóval válságba került a demokrácia. Kiútkeresés közben két konzervatív szerző szkeptikusan tekint a kormány demokrácia-kozmetikázó terveire.

A huszadik század nagyobb részében a demokrácia exportjától és a globalizációtól remélték, hogy biztonságosabbá és békésebbé lesz a világ. A tekintélyes amerikai realista geopolitikai elemző szerint jobban járnánk, ha a 21. században inkább a nemzetállami szuverenitás elvét erősítenénk.  

Olaszország nem képes elégtételt venni egy állampolgárának egyiptomi gyilkosain. Valóságos mozgalom követeli az államközi kapcsolatok megszakítását. A neves szociológus elfogadja az államrezon diktálta visszafogottságot, de a jelképes igazságtételt lehetségesnek látja.

A mértékadó sajtó egyre inkább az internetes fórumokra hasonlít: eluralkodik benne a csordaszellem és a szektás lincshangulat. De talán nincs minden veszve. Egyre több centrista véleményvezér és értelmiségi lázad a véleményformáló baloldali és jobboldali média véleménydiktatúrája ellen.

Határozott véleménye van róla, hogy lesz-e újabb járványhullám, s ha igen, mikor? Álláspontja szinte biztosan megalapozatlan és tudománytalan. De ha nincs határozott jóslata a jövőről, az talán még rosszabb.