Bár a hívők és az aktív vallásgyakorlók aránya egyaránt csökken a fejlett országokban, a politikában egyre népszerűbbek a bibliai apokalipszis narratíváját másoló szekuláris világvége-elképzelések. Jobb- és baloldal egyaránt a félelemre apellál. A kultúra is meglovagolja a pánikhullámot. A következmények: radikalizáció, mélyülő megosztottság és a pragmatikus megoldások háttérbe szorulása.

A baloldali kormány igen szűk parlamenti többséggel törvényt fogadott el a „demokratikus emlékezetről”, és ezzel ismét kinyitotta a történelmi igazságtétel ügyében zajló vitát. A törvény egyeseknek kevés, másoknak sok.

Az összeesküvés-elméletek többsége irracionális és paranoid ostobaság. Csakhogy mindig akadnak olyan konteók, amelyekről aztán kiderül, hogy mégiscsak igazak. Egy friss kutatás szerint evolúciós szempontból kifejezetten előnyös volt az összeesküvés-elméletekben hinni. Legalábbis az őskorban.

Arab származású iskolások öltözékükkel igyekeznek demonstrálni muzulmán identitásukat. Franciaország régen néhány évtized alatt bevándorlók millióit tudta integrálni és asszimilálni. A vezető párizsi kommentátor szerint ez újabban nem sikerül.

Régóta tudjuk, hogy a félelem nem kedvez a demokratikus érzelmeknek. Egy friss kutatás empirikusan igazolja, hogy a koronavírus-járvány frontvonalán dolgozók a körülményes demokratikus mechanizmusokkal szemben előnyben részesítenék a technokrata döntéshozást. Mindez annak fényében válik különösen aggasztóvá, hogy a fiatal nemzedékek egyre pesszimistábbak.

A baloldalon népszerű nemnövekedés-elmélet hívei szerint a globális felmelegedést és a klímakatasztrófát csak a gazdasági növekedés visszafogásával lehet megállítani. Az elméletre egyre több ország adatai cáfolnak rá, bizonyítva, hogy igenis létezik fenntartható növekedés, és a környezetszennyezés és a szegénység egyszerre csökkenthető.

A háború kitörésekor a nyugati elemzők többsége biztosra vette, hogy Oroszország gyorsan térdre kényszeríti Ukrajnát. A tekintélyes Ukrajna-szakértő azzal magyarázza a téves értékelést, hogy a nyugati elemzők mind Oroszországot, mind Ukrajnát Moszkva szemüvegén keresztül látták. Csakhogy a hivatalos orosz narratíva a korrupt rendszer hazugságaira épült.

Mindkettő. Amerikában az elit egyetemek régóta előnyben részesítik a fekete bőrű jelentkezőket. Amíg a fehérek rovására történt így, és így is fennmaradt a nagy fehér túlsúly, nem volt tiltakozás. Újabban az ázsiai származásúak érzik magukat diszkrimináció áldozatának, és panaszukkal nyerésre állnak a Legfelsőbb Bíróságon.

A német kommentariátus igazán nem vádolható a múzeumokban és az utakon akciózó Utolsó Generáció klímamozgalom bagatellizálásával. Szerzői papírt és tintát nem sajnálva járják körül a performanszok társadalmi, politikai és esztétikai vonatkozásait.

Bár még napokig eltart a szavazatok számlálása és a szenátusban valószínűleg csak a decemberben megismétlendő georgiai választás dönt majd a többségről, az amerikai időközi választásnak máris fontos tanulságai vannak.

Az amerikai időközi választások kapcsán mindkét oldalon akadnak, akik az ellenfelet a demokrácia ellenségének tekintik. A baloldal a választás tisztaságát vitató republikánusokat tartja antidemokratikusnak, a jobboldal pedig egyebek között a levélszavazást túl szabályozatlannak, tehát demokrácia-ellenesnek.

Ismét egy vitatott irodalmi Nobel-díj. Mindig találni jelöltet, aki egyesek szemében jobban megérdemelte volna. De most többről van szó. A konzervatív filozófus azt kérdi, vajon a radikális baloldali antikapitalista és antiimperialista írónő Izrael-ellenessége ellenére, vagy éppen amiatt kapta meg az idei Nobel-díjat.

Az elmúlt évek válságai kapcsán sokan kezdték temetni a globalizációt, különösen neoliberális változatát. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy a multipoláris világban és a nemzeti szuverenitást erősíteni óhajtó kormányok idején visszaesik majd a nemzetközi kereskedelem. Az is lehetséges, hogy a mértéke nem, csak a formája és a jelentősége változik meg.

Szinte minden elemző egyetért abban, hogy az Egyesült Államokban az egyik legfontosabb feladat az egyre súlyosabb megosztottság enyhítése lenne, ahhoz pedig át kellene hidalni az ideológiai szakadékokat. Csakhogy az elit és a pártok ellenérdekeltek.

A francia katolikusok ma is inkább a jobboldallal rokonszenveznek, de egyrészt sokkal kevesebben vannak, mint korábban, másrészt nem ugyanaz számít jobboldalnak, mint akár csak húsz évvel ezelőtt.

Egy friss szociológiai kutatás „libertárius autoritarizmusnak” minősíti a németországi oltásellenes tüntetések kapcsán elhíresült Querdenker mozgalom tagjait. A kutatást kommentáló liberális publicista szerint ez a szavak tendenciózus kiforgatása. Szerinte sokkal érdekesebb lenne azt megvizsgálni, miért fogadták el az elvben szabadelvű pártok a szigorú korlátozásokat.

A melegházasságot ellenző keresztény konzervatív jogvédő a keresztény fundamentalistákat teszi felelőssé a társadalom megosztottságáért, mondván, hogy a nagy kultúrharcban megfeledkeztek a felebaráti szeretet elvéről. Pedig egy kis önmérséklettel és toleranciával többet érnének el.

A veterán olasz politológus sorra veszi a lehetséges okokat, amelyek Putyin orosz elnököt az Ukrajna elleni támadásra indíthatták. A legtanulságosabbnak azt a háromszáz éves magyarázatot tartja, amely szerint a zsarnokságnak létszükséglete a háború.

A baloldali német pacifista publicista tárgyalásos rendezést sürget Ukrajnában, mondván, hogy kompromisszum nélkül nem lesz béke. A tekintélyes német történész szerint az efféle pacifizmus nemcsak naiv, de veszélyes is.

Míg néhány évtizede általában a nők voltak konzervatívabb szavazók a fejlett társadalmakban, mára egyre inkább balra húznak, miközben a férfiak körében nő a jobboldali és különösen a radikális jobboldali pártok támogatottsága. Az amerikai elemző szerint a liberális demokráciát veszélyezteti, hogy a baloldal nem törődik a férfiak, különösen a kétkezi munkások sajátos problémáival.