Az amerikai faji zavargások kirobbanása után heteken át vezette a New York Times bestseller-listáját egy kézikönyv, amely kollektív rasszistának állítja be a fehéreket. Liberális és baloldali kritikusok dühösen bírálják a könyv rasszista és determinista logikáját.

Franciaországban közhelynek számít, hogy a lakosság és a vezetők között gyakorlatilag nincs kapcsolat, más szóval válságba került a demokrácia. Kiútkeresés közben két konzervatív szerző szkeptikusan tekint a kormány demokrácia-kozmetikázó terveire.

A huszadik század nagyobb részében a demokrácia exportjától és a globalizációtól remélték, hogy biztonságosabbá és békésebbé lesz a világ. A tekintélyes amerikai realista geopolitikai elemző szerint jobban járnánk, ha a 21. században inkább a nemzetállami szuverenitás elvét erősítenénk.  

Olaszország nem képes elégtételt venni egy állampolgárának egyiptomi gyilkosain. Valóságos mozgalom követeli az államközi kapcsolatok megszakítását. A neves szociológus elfogadja az államrezon diktálta visszafogottságot, de a jelképes igazságtételt lehetségesnek látja.

A mértékadó sajtó egyre inkább az internetes fórumokra hasonlít: eluralkodik benne a csordaszellem és a szektás lincshangulat. De talán nincs minden veszve. Egyre több centrista véleményvezér és értelmiségi lázad a véleményformáló baloldali és jobboldali média véleménydiktatúrája ellen.

Határozott véleménye van róla, hogy lesz-e újabb járványhullám, s ha igen, mikor? Álláspontja szinte biztosan megalapozatlan és tudománytalan. De ha nincs határozott jóslata a jövőről, az talán még rosszabb.

Az etnikai kategorizálás mindig politikafüggő. Ez nemcsak a rasszistákra, hanem a baloldalra is igaz. Legalábbis a libertárius szerző szerint, aki úgy látja, hogy az identitáspolitikát zászlajára tűző baloldal erkölcsi kiválóságának bizonyságául régi pártfogoltjai helyére egyre újabb kisebbségeket választ.

Az amerikai rasszizmusellenes tüntetések Németországban is nagy hullámokat vernek. A rasszista múlt elleni szimbolikus harc azonban nem is olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk. Minél komolyabban vesszük a politikai korrektség követelményét, annál több ellentmondásba ütközünk.

Az amerikai szerző elkeseredetten állapítja meg, hogy egykori konzervatív barátai közül sokan eltávolodtak a liberalizmustól, és végveszélybe sodorták a demokráciát. Könyvének egyik ismertetője osztja véleményét, egy másik viszont egyoldalúnak látja.

A modernitás egyik legfőbb jellemzője az autentikus identitás vágya. Csakhogy egyediségünk elismertetéséhez is közösségre van szükség. Az individualizáció így paradox módon felértékeli az állam szerepét. De az állam sem tud egymással ellentétes értékeket egyidejűleg elismerni.

Amerikában történelme van az erőszakba torkolló tüntetéseknek. Az elmúlt évtizedekben számos hasonló tört ki etnikai kérdések kapcsán. A mostani tüntetéshullám azonban más, mint a többi: az elit egy része tűri, sőt támogatja az erőszakot. A veterán publicista szerint a közélet egyre inkább olyan, mint az internet pöcegödre.

Az ismert amerikai klímaszakértő bocsánatot kért a sok évtizedes riogatásért. Csakhogy nem egyedül ő gondolta meg magát. Órákkal azután, hogy a népszerű folyóiratban közéttette bocsánatkérését, a szerkesztőség elérhetetlenné tette a cikket.

Külpolitikai elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a koronavírus terjedése és az erőszakba torkolló tüntetések tovább gyengítik Amerika globális hegemóniáját. Ha otthon sem tud rendet tenni, hogyan is lehetne az Egyesült Államok a világ rendőre?

Úgy látszik megmarad Milánóban a nagy konzervatív újságíró szobra, pedig fiatalkorában megvásárolt egy eritreai kislányt. A róla szóló vita kapcsán általánosabb kérdések is felvetődtek: jobb-e egy jobboldali katonai diktatúra, mint a kommunizmus, illetve elítélhető-e valaki későbbi korok erkölcse alapján?

Az amerikai történész helyteleníti a hajdani rabszolgatartó történelmi személyek szobrainak eltávolítását. Úgy véli, hogy a múlt kiradírozásánál sokkal inkább szolgálná a megbékélést és a szembenézést, ha a vitatott emlékműveket a történelem ellentmondásainak bemutatására használnák.

A tekintélyes bolgár politológus szerint a koronavírus fordulópont lehet a globalizáció történetében, különösen Európáéban. Azt azonban nem meri megjósolni, hogy nagyobb bezárkózáshoz, avagy még szorosabb együttműködéshez vezet.

Néhány hónapja sokan azt gondolták, hogy az individualista nyugati világban nem terjed el a maszkviselés. Azóta nagyot fordult a világ, és egyes vélemények szerint már az sem kizárt, hogy a maszk és a kendő a napszemüveghez hasonló kiegészítővé és státuszszimbólummá válik.

Kutatások sora állítja, hogy az adatok megtisztítása után nem mutatható ki faji előítéletesség a rendőrségi erőszakban. Ettől még súlyos a probléma, és elsősorban a szegényebb feketéket sújtja. A rasszizmussal való vádaskodás azonban nem használ. A kutató szerint ehelyett a fegyvertartás korlátozásával lehetne orvosolni a bajt.

A francia filozófus a rasszizmus elleni tiltakozás jelszavával zajló tüntetések fehér középosztálybeli fiatal résztvevőit az egykori kommunista fiatalokhoz hasonlítja. Azok a munkásosztállyal szemben éreztek bűntudatot burzsoá mivoltuk miatt, ezek pedig a fehér bőrszínük miatt éreznek lelkifurdalást.

Bár a média sosem volt elfogulatlan, a New York Times botránya kapcsán kiújult a semleges tájékoztatás határaival kapcsolatos szakállas vita. A sajtó két tűz közé került. Ha legalább a kiegyensúlyozottság látszatára igyekszik ügyelni, akkor elveszti az olvasókat. Ha feladja a semlegességet, végképp hiteltelenné válik.