Az olasz baloldal régi nagy napjaira emlékeztető felvonulásokat tartott Izrael gázai háborúja ellen, de ettől egy csöppet sem mutatkozik kormányképesebbnek. Pedig talán alkalom is, szükség is lenne rá, hiszen öt év óta csökkennek a reálbérek.

A tudományban előszeretettel hivatkozunk az egyszerűség elvére. A politikában is ezen az alapon szokás elutasítani az összeesküvés-elméleteket. Csakhogy máskor éppen a túlzottan leegyszerűsítő, demagóg világmagyarázatok a veszélyesek.

A neves francia-izraeli szociológus szerint a gázai háború a feje tetejére állította a világot. A baloldal megosztottá vált Izraelt illetően, a zsidó diaszpóra szintúgy. A jobboldal viszont a zsidók egy részével karöltve harcol az antiszemitizmus ellen.

A libertárius közgazdász gazdasági szempontból előnyösnek tartja a bevándorlást, az illegális migrációt is beleértve. A középutas demográfus szerint viszont, ha így lenne, akkor Németország nem recesszióval küzdene. És nem erősödnének a bevándorlásellenes pártok szinte minden nyugati országban.

Sokan tartanak tőle, hogy a mesterséges intelligencia széles körű elterjedésének hatására elbutulunk. Csakhogy a leépülés már évek óta tart. És minél kevésbé vagyunk képesek az összetett gondolkozásra és a bonyolult szövegek megértésére, annál valószínűbb, hogy az MI elveszi a munkánkat.

A kultúrharcos jobboldali nehéztüzérség Charlie Kirk merénylete kapcsán a „transzerőszak” ördögét festi a falra. A baloldal viszont azt is transzfóbnak bélyegzi, aki felveti a transzneműség és a mentális zavarok közötti összefüggést. Árnyalt vitára esély sincsen.

Franciaországban a kormány nem éli túl az októbert, ha nem lazít a jövő évre tervezett megszorító intézkedéseken. Alternatívaként a baloldal a gazdagok vagyonára kivetendő különadót javasolja. A miniszerelnöknek nem tetszik az ötlet, de van-e más megoldása?

Az elmúlt években a nyugati jobboldal élesen bírálta az amerikai kultúrharc témáit importáló baloldalt. A konzervatív kanadai publicista szomorúan konstatálja, hogy Charlie Kirk merénylete kapcsán most a jobboldal használja fegyverként az amerikai belpolitikát.

Az Egyesült Királyságban nyár óta zajlanak a bevándorlásellenes tüntetések. Jobboldali elemzők szerint az út szélén hagyott kétkezi dolgozók elkeseredése nyilvánul meg bennük. Baloldali kollégája viszont a rasszista előítéletességben keresi az okokat.

Mérsékelt elemzők attól tartanak, hogy Charlie Kirk jobboldali politikai influenszer meggyilkolása nemhogy mérsékletre intené a közszereplőket, hanem még tovább fokozza a szembenállást és a gyűlölködést. 

A fiatal nemzedék tagjai közül mintha egyre többen nem tudnának vagy nem akarnának felnőni. Plüssállatokért rajonganak, ifjúsági filmeket néznek, számítógépes játékkal múlatják az időt. Az infantilizmus kulturális válságot jelez, és súlyos politikai, illetve társadalmi következményekkel járhat.

A tavalyi közgazdasági Nobel-emlékdíj egyik kitüntetettje fenntartja, de egyben finomítja is azt a tételét, hogy a nemzetgazdaságok felvirágzásához olyan intézményekre van szükség, amelyek garantálják a jogbiztonságot.

Huszonnégy évvel a szeptember 11-i terrortámadások után az Egyesült Államok háborút indított a terrorizmus ellen. Az eredmény: a Közel-Keleten a korábbinál is erősebb iszlám fundamentalista radikalizmus. Van olyan elemző, aki már egyenesen Oszama bin Laden posztumusz győzelméről beszél.

A magát progresszívnak nevező baloldal manapság a gyarmati elnyomás és a faji felsőbbrendűség megtestesítőjének tekinti a Nyugatot. A jobboldal viszont a keresztény civilizációt érti rajta. Egy friss eszmetörténeti elemzés arra világít rá, hogy a „Nyugat” kifejezés mindig is aktuálpolitikai célokat szolgált.

Előző szemlénk szerzője a mai progresszív elit számlájára írta a jobboldali populizmus sikerét. Kollégája a másik oldalról vizsgálja a jelenséget: az új jobboldali populizmus olyan értékeket hangoztat, amelyeknek van táboruk a lakosság körében, nincs viszont képviseletük a hagyományos pártokban.

A veterán amerikai liberális filozófus szerint a progresszív liberálisok illúziókat kergetnek, és olyan irreális politikai célokat fogalmaznak meg, amelyek elriasztják az emberek többségét. Többre jutnának, ha visszatérnének a liberalizmus eredeti, minimalista céljaihoz.

Nemcsak az adófizetők pénzét költő kormányok, hanem a saját vagyonukat osztogató jótékony filantrópok is egyre inkább megválogatják, hogy milyen kutatási projekteket támogatnak. Csakhogy minél óvatosabbak, annál kevésbé van esély igazán újszerű felfedezésekre.

A brit gazdasági szakíró hisztérikusnak minősíti azokat a szerzőket, akik szerint az egyre öregedő európai társadalmakra óhatatlanul súlyos válság vár. Az öregedés tényét persze nem tagadja, de arra figyelmeztet, hogy a társadalmak gazdagodása más tényezőktől is függ.

Az elöregedés nem csupán politikai, társadalmi és gazdasági kihívások elé állítja Európát. Az idős választók egyre növekvő tömege miatt nincs esély a jóléti kiadások csökkentésére, ez pedig nemcsak a fiatalok elégedetlenségét növeli, de Európa geopolitikai ambícióit is aláássa.

Az ikonoklaszta konzervatív kultúrszociológus indokoltnak tartja a kritikai társadalomtudományok ellen indított amerikai kormányzati támadást. Sőt, még Trumpnál is messzebb menne, és teljesen felszámolná a szerinte hatalmi célokat szolgáló átideologizált társadalomtudományokat.